A budapesti gettó felszabadulásának 81. évfordulóján programunk az Emlékezés sétájával indult az egykori gettó területén, Deák Gábor vezetésével. A séta a Klauzál téren, a gettó emlékművénél ért véget, ahol Szénási Jonatán Sándor református lelkész mondott imát, majd Dési Tamás kántor közreműködésével elhangzott az áldozatok tiszteletére szóló ima.A megemlékezés a Csányi5 épületében folytatódott, ahol mások mellett Maya Kadosh izraeli nagykövet, Niedermüller Péter VII. kerületi és Karácsony Gergely főpolgármester mondott beszédet, valamint megnyílt a „Szőnyi István – Nem csak festő” című kiállítás.  

Az alábbiakban Maya Kadosh beszédét tesszük közzé.

Tisztelt Vendégek,

Heisler elnök úr, Niedermüller polgármester úr, Grósz elnök úr, Karácsony főpolgármester úr, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökség Alapítvány képviselői, vallási vezetők és a Szőnyi család tagjai, Hölgyeim és uraim!

Köszönöm a meghívást, hogy ma este itt állhatok Önökkel a Csányi utca 5. szám alatt, egy olyan helyen és időpontban, amely mély történelmi jelentőséggel bír. Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek a budapesti gettó felszámolásának megemlékezésén, és hogy Erzsébetváros lakóival együtt emlékezhetek meg azokról az áldozatokról, akiknek életét erőszakkal vették el, és akiknek méltóságát kegyetlenül sárba tiporták.

Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1945 januárjában a budapesti gettó a megsemmisülés szélén állt. Több tízezer zsidó férfi, nő és gyermek volt itt bezárva embertelen körülmények között – éhezés, betegségek, félelem és állandó halálfélelem közepette. Sokan nem élték meg a felszabadulást. A Klauzál téren, ahol ez a program ma kezdetét vette, egy emlékmű némán tanúsítja, hogy milyen következményekkel jár, ha a gyűlölet politikává válik, és a közöny bűnrészességgé.

Nemcsak arra emlékezünk, hogy ezek az életek hogyan vesztek oda, hanem arra is, hogy kik voltak ezek az emberek: szomszédok, szülők, gyermekek, művészek, munkások, hívők és álmodozók – ennek a városnak és Európának a polgárai. Hiányuk olyan sebet hagyott hátra, amelyet a történelem nem tud kitörölni, és nem engedhetjük, hogy emlékük elhalványuljon.

Az ilyen megemlékezések nem csupán a múlt rituáléi. Ezek ma is érvényes és folyamatosan folytatandó erkölcsi kötelesség, amely emlékeztetnek bennünket arra, hogy a holokauszt nem a haláltáborokkal kezdődött, hanem szavakkal, kirekesztéssel, a jogok és az emberség fokozatos eróziójával. A budapesti gettó felszámolására emlékezve kötelességünk, hogy éberek maradjunk, különösen, amikor megjelenik az antiszemitizmus, a rasszizmus vagy az embertelenség újra – akár nyíltan, akár új formákban álcázva.

Ez az este a bátorságot is tiszteli. Azokban az időkben, amikor a brutalitás tűnt uralkodónak, voltak olyanok, akik a félelem helyett az emberséget választották. A Yad Vashem által elismert Szőnyi Istvánnak szentelt kiállítás megnyitója emlékeztet bennünket arra, hogy a legnehezebb időkben is lehetséges volt az erkölcsi ellenállás. A mentés, a menedéknyújtás és a szolidaritás – amelyek gyakran nagy személyes kockázattal jártak – örök példák arra, mit jelent a lelkiismeret szerint cselekedni.

Diplomataként, köztisztviselőként és polgárként különleges felelősségünk van. Cselekedeteinket az emlékezetnek kell irányítania. Az emlékezetnek kell meghatároznia, hogyan védjük az emberi méltóságot, hogyan védjük a kisebbségeket és hogyan erősítsük a demokratikus értékeket. A budapesti gettó tanulságai közvetlenül szólnak közös európai és globális elkötelezettségünkről: hogy a „soha többé” nem csupán egy szlogen, hanem egy ígéret, amelyet minden generációnak meg kell újítania.

Szeretném kifejezni hálás köszönetemet Erzsébetvárosi Zsidó Örökség Alapítványnak és az Erzsébetvárosi Önkormányzatnak az emlékezés, az oktatás és a párbeszéd iránti rendíthetetlen elkötelezettségükért. Ezeknek a történeteknek és releváns helyeknek a megőrzésével biztosítják, hogy a történelem jelen maradjon, és hogy a csend soha ne váltsa fel az igazságot. Legyen áldott az áldozatok emléke!

Lelkiismeretünket az emlékezés vezesse! És az emberi méltóság iránti elkötelezettségünk által tiszteljük azokat, akiknek már nincs hangjuk!

Elhangzott 2026. január 17-én, a gettó felszabadulásának 81. évfordulója alkalmából