Erzsébetváros kincsei estek - Kalmár Pál est

2023. november 23. (18:00)

Erzsébetváros Kincsei

 

Kalmár Pálra emlékezünk

 

Vajon ismeri ma még bárki a nevét annak az embernek, aki a 30-as 40-es évek egyik legnagyobb sztárjaként kerületünk lakója volt? Ki volt az, aki a világon elsőként mutatta be a Szomorú vasárnapot, aki bár színésznek készült, végül énekes lett több, mint ezer hanglemez felvétellel. Rendszeresen vendégszerepelt Londonban, Párizsban és Berlinben, míg Budapest híres kávéházaiban néha naponta háromszor is találkozott a közönséggel: délután szalonzenét, aztán tánczenét, este pedig cigánynótákat énekelt. Ki volt Kalmár Pál, a tangókirály, aki a II. világháború idején embereket mentett, az ötvenes években sztahanovista volt és aki egy orvosi műhiba miatt elvesztette a hangját. Az est folyamán Kalmár Pál leghíresebb slágerei csendülnek fel Neményi Zoltán és Gárdos Éva előadásában. A dalok között az életpálya fontosabb pillanatait Bóka B. László, a kerület helytörténésze meséli el.